Ez a hetem teljes mértékben a munkáról szólt, meg persze kicsit a kapcsolatépítésről is. Sajnos nem tudok olyan hosszan beszámolni a hétről, mivel a munka nem tartogatott túl sok meglepetést, viszont az egész hetemet elvette. Vasárnap kezdtem el dolgozni és egészen szombatig nem is kaptam szabadnapot. Mivel gyakorlatilag minden nap ugyan az volt a menet, így egy idő után fogalmam sem volt, hogy milyen nap van, ráadásul az órám is megállt, így az idővel sem vagyok tisztában mostanság, éppen ezért most nem tartok napi beszámolót.
A műszakom papíron 11:30-tól 14:30-ig, majd kis szünet után este 6-tól 10-ig tart. Természetesen ennél jóval többet dolgoztam. Kezdjük ott, hogy a takarítók elkerülése végett reggel 10 körül már mindig indulásra készen álltam és javarészt sikerült is őket elkerülnöm. Egyik nap belefutottam egy takarítóba a liftnél, de fel se merült benne, hogy nem ide való vagyok, így nem volt belőle semmi para. Lényeg, hogy a kis bújócska miatt mindig odaértem a munkahelyemre 11 körül, így plusz félórát rádobtam már indításnál a dologra. A feladatom egyébként pultozásból áll, azaz bejön az ital rendelés, én megcsinálom, ha úgy érzem, akkor kiviszem, ezen kívül asztalt pakolok le, meg, ha nagyon muszáj rendelést is felveszek, bár ezt inkább kerülöm, mivel a vendégeket idegesíti, hogy visszakérdezek mindenre 2-3-szor és van, hogy még így sem értem, hogy mit akarnak. A feladataim közé tartoznak még azok is, amiket a pincérek nem szívesen csinálnak meg, mint pl. a citromfacsarás, evőeszköz tisztítás, evőeszköz előkészítés. Ettől függetlenül még mindig nekem van a leglazább munkaköröm, mert amíg ők rohangálnak fel alá a vendégek körül, én nyugisan kitöltögetem az italokat, szóval mondhatni nem annyira bonyolult, meg nem is megerőltető. Ettől függetlenül az első két napomon örültem, hogy végre leülhetek a műszak végén. Persze ez az ülés abból állt, hogy leültem egy cigire, aztán felpattantam a bringára és hazatekertem. Maga az út egyébként 20 percet vesz igénybe bringával oda felé és visszafelé is emelkedővel, amit édesanyám váltónélküli bringájával annyira nem kedvelek, de már kezdek hozzászokni.
Visszatérve az étteremhez, mint említettem elég nagy az étterem, viszont nyáron csak kert és télikert üzemel, így annyira nem is ijesztő a helyzet. Ami furcsa, hogy amikor tömve van ez a két hely, akkor elküldik a vendéget, ahelyett hogy leültetnék őket máshol, de olyan is volt már, hogy megkértek másokat, hogy húzzák magukat össze, hogy az új vendégek is leülhessenek. Azért ilyenkor kicsit nagyobb a pörgés, de még mindig nem találkoztam olyan úszással a munkafolyamatban, mint ami akkor volt, amikor Budán melóztam egy kávézóba. A felszolgálók egyébként nagyon jók, gyorsak, barátságosak, viccesek, ha kell, közvetlenek, úgyhogy nagyon jó gárda. A konyhába annyira nem látok be, de ott is jól pörögnek a dolgok, mondjuk ott a főszakás elég jól összeszervezi a népet, de nélküle is mennek a dolgok, bár olyankor a pincérek morognak rájuk. Az étterem egyébként egyáltalán nincs központi helyen, az utca kihalt normál esetben, egyedül a közeli templomnál van mozgás a játszótéren, ettől függetlenül 20-30 vendég szinte mindig van. Őszintén szólva nem értem, hogy miért. Azt már látom, hogy van egy jó pár törzsvendég, akiknek ez a napi vagy heti egyszeri programja, de rajtuk kívül számos az odatévedt látogató is, az egy utcával lejjebb lévő étteremmel ellenkezőleg. Az javarészt pang az ürességtől. Egyik nap megkérdeztem a főpincért, hogy ez mégis miért van és a válasz annyi volt, hogy jó a konyha, meg a kiszolgálás. Ettől nem lettem okosabb, mert szerintem teljesen átlagos ételeket adnak (mondjuk az igaz, hogy nagy adagokat), az italba is csík fölé töltünk, viszont a pincéreknek mindenhol ilyeneknek kéne lenniük, tehát kell lennie valami titoknak az egész mögött. Ami még furcsa, hogy akikkel eddig beszéltem (nem sok ember), de senki sem hallott az étteremről, csak a megegyező nevű kávézóról, magyarul reklámja sem lehet túl nagy az, attól függetlenül, hogy van egy pár névjegykártya, amit eddig senki sem kért el.
Még visszatérve a műszakomra egy kicsit: javarészt hazaküldenek a többiek, amikor már elég kevés a vendég, azaz olyan fél 11 környékén este, a délutánt szinte mindig tartják, azaz vasárnap volt az egyetlen, amikor negyed 4-kor szabadultam, mondjuk azt már ebédeléssel együtt számítva. Így a napom úgy áll össze, hogy reggel felkelek, dolgozom, szünetben hazajövök, alszom egy órát, aztán estig melózom megint, utána meg eddig elég vegyesen alakultak az estéim.
Vasárnap hulla fáradt voltam, úgyhogy egyből ledőltem aludni este. Hétfőn már kicsit jobban bírtam, ráadásul találkoztam a konyhában egy pár arccal, akik meghívtak egyből sörözni. Három Koszovóból érkezett srácról van szó, akik itt a helyi „arcok” valószínűleg. Az egyik úgy mutatkozott be, hogy ő a kolesz dillere, úgyhogy ha kell valami szóljak nyugodtan, viszont mivel tisztáztuk, hogy nem élek drogokkal, így le is lépett hamar. Végül ketten maradtunk az egyik sráccal, akivel megdumáltuk, hogy sokkal jobban jár, ha külföldön tanul és utána megy vissza Koszovóba, mivel ott csak felső vezetőket képeznek, ő pedig sommeliernek tanul. Nem egészen értettem a logikát, de megegyeztünk abban is, hogy itt egész máshogy állnak a lányok a kapcsolatokhoz, mint náluk, ahol mindenhez meg kell várni az esküvőt. Egyébként azért is választották Ausztriát, mert itt tanulhatnak vízum nélkül is. Itt suli mellett bulizhatnak, meg feketén dolgozhatnak valami turisztikai cégnél, akik komolyzenei koncerteket árusítanak.
Kedden kitaláltam, hogy munka után elmegyek salsázni, viszont egész este szakadt az eső, így a tánc helyett szarrá áztam hazafelé, esőkabáton keresztül. Szerdán, meg csütörtökön lementem táncolni, amit annyira nem részleteznék, nem volt semmi extra… Azaz megvoltak a kitűözött célok, ami úgy nézett ki, hogy táncolok egy olyannal, aki tud táncolni, mindegy hány éves, hogy néz ki, táncolok egy csinos lánnyal (mindegy, hogy tud, vagy nem tud) és egy aki szimpatikus. Ezt a tervet sosem tudtam tartani, mert vagy csinos lány nem volt vagy senki nem tudott táncolni, akit felkértem.
Pénteken letelt az első 6 napos folyamatos munkám, zárásként egy kicsit több volt a vendég és kicsit tovább maradtak, így éjfélre estem haza az étteremből. A konyhában összefutottam egy sráccal, akivel már beszélgettem korábban is. Dumáltunk arról, hogy mi-hogy megy Dél-Tirolban, mesélt az autóstoppos kalandjairól Bécs-Budapest-Kolozsvár. Érdekességként Irakba utazgatott, meg Libanonba (mesélt arról is, hogy gránátrepkedős élménye is volt), úgyhogy nem normális a fazon, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Végül lementünk kocsmázni, hozzáteszem ő sem engedte, hogy fizessek (miután elmondtam, hogy 5 euros órabérem lesz, ami szerinte itt rablás). A cigim sajna elfogyott idő közben, úgyhogy vettem egy Marllborot 5, 50 € helyett 5-ért, mivel a srác nem tudott visszaadni (úgy látszik itt csak így megy, 150 ft az nem pénz). Mellesleg a városházánál a koldusok is mindig 50 centtel próbálnak lerántani, úgyhogy itt lehet, hogy ez a borravaló, csak akkor nem értem, hogy az én tárcám miért van tele 1-2 centesekkel. Maga a kocsma egyébként egy kis egy bárpultból álló, csocsóval, két nagyobb asztallal volt felszerelkezve. Az emberek javarésze állt, a levegőben vágni lehetett a füstöt (nem úgy, mint otthon, köszönjük a friss levegőt, de én inkább az utcákon örülnék neki, nem a kocsmába), ettől függetlenül azt mondta a srác, hogy ez az egyik legjobb hely. El se merem képzelni milyen lehetett a többi.
Így az utolsó estém egészen jól sikerült, reggel valahogy fél 2 előtt nem sikerült felkelnem, de legalább elment a napom nagy része. Mivel most 4 napos szünetem van, így majd a következő bejegyzésbe írom meg, hogy milyen volt. Sajnos keddtől 10 nap munka vár rám, úgyhogy halvány fogalmam sincs, hogy mikor jutok legközelebb oda, hogy megírjam és feltöltsem, de ígérem igyekezni fogok.
