Ahogy ígértem ebben a fejezetben ismét a munkahelyem lesz a fő témakör. Sajnos egyebet továbbra sem nagyon tudok írni, mivel a legjobb, ami történt velem az mind Budapesten volt.
Így lassan két hónap után kezd bennem összeállni a kép, hogy mitől olyan jó ez az étterem és miért keresik sokan. Az egyik fontos szempont az osztrákoknál, hogy az étteremnek története van, bár ilyen érdekes legendákkal, meg egyéb sztorikkal nem nagyon találkoztam, úgyhogy inkább ez a 87 éves fennállás az, ami a vendégek számára motiváló. Ha jól sejtem a vállalkozás apáról fiúra száll és ezen belül sajnos nem tudom pontosan, de 3 vagy 4 generáció vezette már a helyet. Az osztrákoknak továbbá fontos a személyes kontakt is, így nyílván a különböző főnökök által, egyre több olyan ember került a törzsvendégek közé, akik jóban vannak a mostani főnökkel vagy apukával, nagypapával építettek ki jó kapcsolatot.
Helyileg is tévedtem abból a szempontból, hogy kieső rész. Amennyiben a turista a Schwarzenberggarten (azaz Belveder) oldalsó kapuján jön ki, pont szemben van az utcával, aminek a közepén egy viszonylag szép templomot is ki lehet szúrni, ígyhát könnyen észrevehetik az éttermet. Turisták viszont érkeznek úgy is, hogy szállodák küldik őket. Ebből a napokban volt bonyodalom, mivel a főnök elfelejtette nközölni, hogy tárgyalt a szállodával, így szegény franciák értetlenül hallgatták a pincért, ahogy egy furcsa nyelven elküldi őket a picsába, azért mert nem akarnak fizetni. Amin meglepődtem, hogy létezik olyan útikönyv is, amiben ajánlják az éttermet. Mindezt egybevetve mondhatjuk, hogy nem is olyan rossz a marketing.
Az étterem belsejéről továbbra sem tudok többet mondani annál, hogy jól felszerelt, bőséges a kínálat, (bár van olyan vendég, aki rájön, hogy a kertben csak dohányzó helység van és nincs 20 különböző vegetáriánus ételünk, ezért visszafordul). A díszlet, ha jobban megnézzük nagyon kusza, de van Gösseres évfordulós üveg, dedikált vízilabda, szép kép Belvederről, mókás szövegek a falon…
A személyzetről egy kicsit bővebben. Mint mondtam a dolgozók nagyon jól csinálják, amit csinálnak, ezen kívül az összeállítás is elég érdekes. Összesen 7 szakács van. Az egyik nagyon kövér és folyton a vércukorszintjét méregeti, de ettől függetlenül ugyan úgy édes cuccokat iszogat. Van egy másik srác, aki hallás sérült és úgy beszél, mint valami homokos, ennél fogva semmit nem értek, abból amit mond, de nagyon jókat szoktunk beszélgetni. Amúgy nagyon rendes gyerek, és ha kérdezek valamit képes 10 percen keresztül beszélni, témaváltás és kérdés nélkül, úgyhogy így remekül megértjük egymást. Van még egy fiatal srác (olyan 26-28 környéke lehet), aki nem sokára végez a drogelvonó kúrával, ami azt jelenti, hogy heroint már nem fogyaszt, de szerintem néha kiugrik betépni meló közben. Többiekkel nem igazán beszéltem vagy nagyon átlagosak, úgyhogy őket nem említem meg. A takarító, illetve mosogató személyzet egy cseh srácból, három jugoszlávból és két magyarból áll. A cseh sráccal szinte semmit nem beszéltem, a jugókból kettő nem beszél semmilyen nyelvet, a harmadikkal meg egész jóban vagyok. Jovánkának hívják, olyan 50 éves. Ő az egyik, aki megszokta kérdezni, hogy hogyan vagyok, na meg el szokta mesélni nekem a problémáit a melóval, meg persze egyéb dolgokat is. Összegezve a sztoriját, a különböző harcokban elvesztette a fél családját, meg a házát, így utolsó elkeseredésében fogta a gyerekét és kijött szerencsét próbálni. Könyvelői végzettséggel, műtött csuklóval napi 10 órákat dolgozik, csak azért, hogy a fiának mindent megadhasson. Magyarok közül van egy győri srác, aki folyton szívat mindenkit. Komoly dolgokról még szinte sosem beszéltünk, de egyik nap összeszervezte a csapatot, hogy beadják nekem, hogy ember hiány miatt be kéne segítenem a konyhai mosogatásba. Másik magyar egy 38 éves nő. Ő is szokott velem beszélgetni, főleg a munkahelyi problémákról (ha esetleg Jovánkát nem értettem volna meg), na meg az életéről. Büszke arra, hogy jól keres (legalábbis magyar viszonylatban), hogy bejelentett lakása van Bécsben, férje, kocsijuk és minden megvan a háztartásba, ami kell. Az egyetlen durva sztorija a 20 éves lányával kapcsolatban volt, akit 2 éve el kellett hozni Magyarországról, mert a drog miatt már megvolt a beszállókártyája a mennyországturisztnál, de végül az anyjai kiharcolta a visszavásárlást és a lány elvileg tiszta.
Áttérnék kicsit a felszolgálókra is, bár ott kevésbé tudok izgalmas sztorikról. A főnök fia az egyik pincér. Valószínűleg ő lesz a jövőbeli tulajdonos és ezért kell tányérokkal rohangálnia, ahelyett, hogy a valamilyen elektronikai végzetségének megfelelő munkahelyen dolgozna. Úgy vettem észre, hogy eléggé ideges típus és ezen kívül valahol szerintem le is nézi a többieket. Az egyetlen pozitívuma az, hogy a szabadsága alatt rendezvényt szerveztek egy beteg gyerek műtétjére, ahol sikerült begyűjteni 8000 eurót. Ezen kívül jó felszolgáló, kedves a vendégekkel, elképzelhető, hogy jó étteremvezető lesz belőle.
Van egy szöszi csinos csajszi, aki beszédstílus és modor alapján mehetett volna inkább rendőrnek vagy katonának, meg van 2 srác, akiről nem tudok semmi izgalmasat.
Azért itt is van érdekes fazon. A magyar pincéren kívül, van még egy osztrák, akinek a korát nem tudom meghatározni, kitetovált, 170 magas, vézna forma. A csókáról azt kell tudni, hogy mindig be van állva, sőt a délutános műszakba néha szól nekem, hogy „ Zoltán, mindjárt jövök, csak tolok magamba egy adagot”.Ennél fogva a forma folyton pörög, és megállás nélkül dumál, úgyhogy néha rendesen kell koncentrálnom, hogy velem beszél vagy csak magával. Egyébként őt bírom a legjobban, vele beszélek a legtöbbet, megvárja, hogy megértsem, amit mond, úgyhogy azon kívül, hogy néha elbasz dolgokat, (amit rendszerint nem vesz észre, így mindenki azt hiszi, hogy én voltam), bírom a srácot. Amin nem térek napirendre vele kapcsolatban: Van egy barátnője féléve, akinek már megkérte a kezét, de elhalasztják az esküvőt, mert a csaj teherbe esett (romantikus sztori).
Apám ismerőse a legidősebb a pincérek közül és rajta látszik, hogy kúrvára tele van a töke az egésszel. Egyszerűen azért csinálja, mert valamiből meg kell élni, jól fizet, ráadásul szerintem mindig is ezt csinálta, úgyhogy nem is nagyon ért máshoz. Ilyen életet mondjuk, nem akarok, asszony Pesten a gyerekkel, meló Bécsben, 2 napos szünetekben pedig ingázás. Arról ne is beszéljünk, hogy valószínűleg egyik diplomásnak sincs olyan álma, hogy 50 évesen tányérokat cipeljen és jópofizzon a bepiált osztrákokkal.
A főnökről nem tudok sokat. Alapjáraton rendes fószer, de viszonylag csöndes. Általában a törzsasztalnál iszogat a haverjaival, a csinos fiatal barátnőjével (aki szerintem olyan 35 körüli, a főnök kb. 50 lehet). A nőnek van egy 9 éves fia, aki szinte mindig ott van körülöttük. Kíváncsi lennék, hogy mi lesz egy olyan gyerekből, aki abban nő fel, hogy a szülők esténként piálnak és e mellett néha elutazgatnak Horvátba, meg Mallorcára.
Vendégekről is csak röviden. Hétvégén főként turisták jönnek, hétközben pedig az osztrákok, illetve a helyiek járnak oda. Azért emeltem ki a helyieket, mert benéznek egyszer-egyszer jugoszláv festők, magyar friss házaspár, magyar család, vegyes család, ázsiai testvérpár és még ki tudja, hogy ki honnan jött. Amit furcsának találok, hogy az étteremnek egyáltalán nincsen célcsoportja. Mint már említettem a törzsvendégek közt szerepel a 98 éves bácsi (akiről továbbra sem derült ki, hogy hány éve jár oda), van egy néni, aki mindig félre vonul menüt enni, van egy mankós bácsi, aki mindig társasággal érkezik, de valahogy ő marad mindig utoljára egyedül. Van egy bácsi, akinek annyira remeg a keze, hogy két kézzel fogja a söröspoharat. Őt csak azért említettem meg, mert egyik nap meglepett, amikor társasággal volt és magyarul beszélt.
Van egy középkorú réteg. Ebbe tartozik a legtöbb féle ember. Vannak üzletemberektől kezdve, a munkásosztályig mindenből. Javarészt mindenkinek megvan a törzsasztala, úgyhogy mikor a vendég belép a kapun a pincérek már ütik be az italt, az asztalra, amit még a vendég még el sem foglalti sem kért, és ki sem kért. A legmókásabb egy 8-10 fős társaság, akik mindig almalevet isznak szódával és külön érkeznek. Ilyenkor szinte valaki csak oda-vissza futkos az asztalnál, (3 almalé, még egy, még egy …) és amikor már azt hiszed, hogy mindenki befutott, még megérkeznek 1-2-en (és ők a naponta járó vendégek). Viszonylag sokan vannak párok is, 25-től 70 pluszig. A fiatal korosztály javarészt autóval érkezik és gyönyörű barátnővel. Ezt azért akartam megjegyezni, mert nem tartom szépnek az osztrák nőket (legalábbis, amennyivel találkoztam, de ezek a lányok javarészt tényleg top 10-esek, persze simán elképzelhető, hogy nem osztrákok). A fenn említettek közül viszonylag nagyobb csoportot tesz ki a főnök törzs asztala. Ez az az asztal, ahol nem mindegy, hogy milyen hamutartó van, a literes fröccs mellé ajándék teli pohár és külön jégkocka jár, ami egyébként teljesen érthető. Egy-két tagot leszámítva jómódú embereknek tűnnek, akik képesek 5-6 órán keresztül iszogatni, akár déltől kezdve. Ők az egyik csoport, aki képesek lefogyasztani napi 10 000-eket forintba számolva. Azért akadnak a párok között is ilyenek. Van egy nagyon csúnya, de aranyos pár. Kivétel nélkül, szinte minden este beülnek, isznak 2 liter vizet, fél liter bort, üdítőt, vacsoráznak desszerttel és néha meghívják a személyzetet is egy italra (ami mellesleg ingyen van nekünk). Ez napi olyan 15000 forintot jelent két embernek. Ez 6 nap szünettel számolva 350 000 forintot jelent egy hónapban, amin én egy kicsit megütköztem, de nyílván, ha jobban belegondolok, a 10-ed részét én is eliszom, meg eldohányzom egyedül is.
Amúgy számok nélkül, egy átlagos nap bevétele összesen kb.a duplája, mint egy otthoni hasonló kaliberű jól menő étteremnek. Valószínűnek tartom, hogy a fenntartási költségek is dupla annyiba kerülnek, az alkalmazottak fizetéséről, már nem is beszélve. A következtetésem ebből az, hogy bármelyik országba megéri jó éttermet üzemeltetni, de továbbra is úgy gondolom, hogy rohadt bonyolult és stresszes meló. Én megelégednék egy kocsmával is, mivel az alkohol kevésbé romlik meg, mint az étel.
Ezzel gondoltam, hogy bemutatom nektek a helyet, ahol idén nyaraltam. Pár rövid sztorit még mesélek az elmúlt hetemből, bár inkább csak tőlem megszokott kultúrákkal kapcsolatos beszélgetéseimről írok kicsit.
Számomra legérdekesebb beszélgetések és tapasztalatok az utazással kapcsolatosak voltak. Már tanultam róla, hogy az útiköltségen 10 000-ket lehet spórolni, de fel sem merült bennem, hogy ez rövidtávon is érvényes. Mivel idén nyáron már 2-szer is intéztem a saját utazásaimat, így már viszonylag jól be tudom mutatni, hogy mennyit lehet spórolni egy Bécs-Budapest oda-vissza vonalon. Budapesten vásárolt Öbb vonatjeggyel oda- vissza, foglalt ülőhellyel 7000 forint az út, amit csak a vonatállomáson lehet kiváltani. Ugyan ez az út a másik irányból, vonatállomáson kiváltott jeggyel 21 600 forintra jön ki, ami internetes jegyvásárlás esetén, akár a fele is lehet, bár még így is drágább. Azt tudni kell, hogy az osztrák oldalon bizonyos járatokra, ülőhellyel kedvezményes jegyet lehet vásárolni. (példa a múltból: Bécs- Innsbruck 105 euró egy útra, kedvezményes helyjegyekkel 56 eurót fizettem végül oda-vissza). Na de maradjunk a Bécs-Budapest vonalon. Busszal mindenhol olcsóbb, ez itt is így van. Az „Eurolines” buszok napi 5 alkalommal teszik meg a távot, ami Bécsben kiváltott jeggyel 19 euró egy útra, illetve egy napon belül, ingyenes visszaúttal. Amennyiben hűséges gyakran utazó ügyfél vagy, az 5. utat a cég állja. Ugyanez a járat oda-vissza, az én korosztályomnak, magyar oldalon foglalt jeggyel 5000 forint (tehát 38 euró-5000 forint=5800 forint, amit meg lehet így spórolni). Van ennél olcsóbb járat is, ami sokkal kevésbé megbízható és sokkal bonyolultabb megtalálni az állomását, ezzel 13 euróért lehet utazni, de nem jártam utána részletesebben. Ezen kívül van lehetőség weboldalon olyat találni, aki hazavisz kocsival, ami nyílván személytől függő áron van. A legolcsóbb megoldás és a legbizonytalanabb továbbra is a stoppolás, amit az egyik osztrák már letesztelt és működőképesnek talált.
Egyébként az ÖBB diákok számára nyári használati jogot biztosít, ami annyit jelent, hogy bejárhatod egész Ausztriát 86 euróból és az egyéb nagyvárosokat, ahová még megy ilyen járat (köztük Budapestre is). Ezen kívül létezik ilyen lehetőség egész Európára kiterjedően, bár ennek elég húzós ára van, de ha egyszer épp nem gyűjtök semmire, benevezek rá.
A legfurcsább beszélgetésem egy iráni lakóval volt. A srác kapott valami szülői támogatást (amit mellesleg a munkanélküli anyuka, a nagypapa hagyatékából finanszíroz), így kijött Bécsbe, mivel otthon nagyon kevés esélyt lát a boldogulásra. Folyamatosan romlik az ottani pénz, a politika szar, mivel király van, így változtathatatlan és a vezetőség személyzetét is folyton redukálják. Ez különböző nemzetközi konfliktusokhoz vezet, ami rengeteg anyagi kiesést okoz az országnak. Két dolog lepett meg a beszélgetésben. Kiderült, hogy itt is hatalmas különbségek vannak a fizetések között, viszont ők még megfizetik a végzettséget. Az orvosokat hoztuk fel példának, akik Iránban megkereshetik a 10 000 eurónyi havi álomfizetést, viszont egy fizikai munkás kevesebbet keres, mint nálunk. A másik megdöbbentő dolog az volt, hogy amikor a srác elkezdett belemerülni a politika kivesézésébe, szóba hozta az atombombákat és egyéb tömegpusztító fegyvereket is. Oké valamennyire tisztában vagyok vele, hogy egy pár országnak megvan a felszereltsége hozzá, hogy az egész bolygót kiirtsa, de akkor is meghökkentő volt, hogy ilyen szóba kerül a politika kapcsán.
Amúgy az elmúlt két héten is volt egy-két főzőshow, Californiából érkezett indiaiak főztek húst és csípős nélküli rizses zöldséget; ettünk sushit (illetve megtanultuk elkészíteni is). Ezen kívül voltam múzeumban is (Albertina); modernfestészet (Picasso és a többiek); fotókiállítás (ahol nem volt magyar leírás); hercegnői lakosztály. Amúgy nem vagyok múzeumba járó típus, de mivel kezdtek belenyugodni, hogy olyan nőt már nem találok, akivel színházba menjek, így beértem valami másféle kulturális dologgal is. Mivel a modern festészet és a bútorok annyira nem kötnek le, így inkább a fotókiállítást tudom ajánlani, azt is főként azoknak, akiket érdekelnek az érdekes történetek (épületek, mindennapok, gyilkosságok…stb.). Amúgy a kínai lányt sikerült elrángatnom magammal, aki olyan volt, mintha ott sem lett volna. Elvileg érdekelte a dolog, viszont olyan volt, mint én 16 évesen a kötelező múzeumlátogatáson (végigrohantunk a szobákon, majd kiültünk cigizni). Ő mondjuk bevárt engem, valószínű azért, mert tetszett neki a hercegnői lakosztály, amit megnézett kétszer, amíg én a képek történetének lefordításával bajlódtam. Egyedül a múzeumshopban sikerült nekem végeznem előbb, ő legalább 20 percet eltöltött 4 képeslap megvásárlásával.
Röviden, tömören ez történt velem. Még másfél hétig leszek Bécsben és eközben még haza is ugrok. Nem hinném, hogy lenne olyan összegzésem, amit a jövőben még meg tudnék osztani és nem is szeretnék ilyen ígéreteket tenni, főleg azért mert ez legutóbb sem sikerült nekem. Ezúton szeretném megköszönni az olvasóimnak a figyelmet és az érdeklődést. Amennyiben minden úgy lesz, ahogyan tervezem, következő bejegyzéseimet jövő nyáron olvashatjátok (viszont az ország még számomra is meglepetés)…
